Az ásás mind szellemileg, mind pedig fizikailag élénkítő hatású. Ez az őszinte lelkesedéssel végzett bányászmunka a kutyák többségénél egy zsákutcába jutott magatartásforma. Azért csinálják, mert az ösztöneikbe ivódott ez a valamikor hasznos célokat szolgáló tevékenység.
Bár a farkasok alapvetően nagy növényevőkkel, például szarvasokkal táplálkoznak, mégis meglepően sok apró rágcsálót is elfogyasztanak. A farkasok a macskáéhoz hasonló karmukat használják, amikor elcsípik ezeket a rágcsálókat. A macskáktól eltérően, melyek inkább csendesen ülnek az előszobában s várják, hogy a lakoma megjelenjen, a tipikus farkas a mellső lábait használja s azokkal kezd ásni ott, ahol a rágcsáló eltűnt a földben és ezt mindaddig csinálja, amíg meg nem találja a zsákmányát. Nos, ez az oka annak, hogy a kutyák lyukakat ásnak s aztán sorsukra hagyják őket.
Mivel a szabad természetben vannak időszakok, amikor bőségesen van élelem, míg máskor ínséges idők járnak, ezért a farkasok hajlamosak arra, hogy elraktározzák az el nem fogyasztott élelmet. Amikor megpakolják a gyomrukat, akkor leásnak a földbe és elrejtik a maradékot egy későbbi fogyasztásra. A kutyák is ezt teszik a csonttal, bár mostanában a kutyák elég kevés csonthoz jutnak hozzá, amit kedvükre rágcsálhatnak. Attól az ösztöntől hajtva hogy későbbi jóllakás reményében elraktározza az élelmet, a kutya is áshat gödröt, de mivel nincs semmije, amit eldughatna, így egyszerűen nem törődik tovább vele.
A kutyák gyakran unalomból ásnak, vagy azért, hogy valahonnan kiszökjenek, de mindezt alapvetően azért teszik, mert az ösztönük ezt diktálja. Természetesen kitűnően meg lehet így az izmokat is mozgatni s ásás közben rengeteg szag tör fel a földből, többek között szerves eredetű anyagokból származó szagok is, melyek közül néhánytól valóban kicsordul egy kutyának a nyála. Hernyók, bogarak, bomlásnak indult anyagok, a nedvesség… Mindez maga a boldogság egy keresgélő kutya számára.
